A vályogház életstílus
A hálószoba és a mögötte lévő (régen konyha) helyiség közötti 38 cm vastag vályogtéglából rakott falat lebontottuk szépen, lassan, tégláról-téglára (darabja 7-8 kg-ot nyomott). Ezeket félre tettük a ház északi oldalán letakarva, hogy újra felhasználhassuk, amikor a külső vakolatot újra tapasztjuk. Ezennel megszűnt a dohos szag. Sok embertől hallottam már a “vályogház szag” kifejezést, Ez valójában doh, ami akkor keletkezik, ha a vályogfal nem tud szellőzni különböző okok miatt és a fal nedvességtartalma eléri a 20%-ot. Ekkor indul rothadásnak a szalma és kialakul a dohos szag. Vagy az utólag épített aljzatbeton miatt a talajpára nekinyomul a falaknak, ami folyamatos nedvesedést okoz vagy a fal olyan anyaggal van burkolva, festve, ami szintén megfékezi a páradiffúziót, legyen ez kerámia burkolat, diszperziós falfestékek, akár mész alapú falfestékek. Ezek közül valójában semmi nem való a vályogfalra, csakis a mész. Nem mészfesték, hanem mész. Személy szerint leginkább a mész-hidrátot ajánlom, nekünk ez bevált. A kibontott fal feletti deszkázatot nyilván cserélnem kellett a gerendaközben, mivel az is rothadásnak indult. Jó móka volt letermelni róla azt a 20 cm vastag tapasztást, szikrázott a csákány.
Mivel a környéken nem találtunk olyan agyaglelő helyet, ahonnan megfelelő mennyiséget termelhettünk volna ki és a zsákos vakolatok azért elég drágák - bár igen jó minőségű (Biokay, Felsőpetényi) -, hogy szobányi falakat vakoljunk velük, nem beszélve a girbe-gurba homokkő-vályog falakról, így kénytelenek voltunk mészhabarccsal fedni a falakat. Erre csakis mészfestést alkalmaztunk, amit mész-hidrátból kevertünk. Ebbe semmiféle más, idegen anyag nem került, sem olaj, sem tej. Számunkra tökéletes lett, nem volt csomós, kiválóan tapadt a falra és nem fog, ha neki dőlünk.
Az így kialakult 27 m2-es szoba korábban két helyiségből állt, így természetesen a parasztfödém is két különböző színű volt a gerendákkal együtt. Az egyikben sötétbarna olajfestékkel volt kezelve, a másikban fehér (szerintem) zománcfestékkel. Így hát nem volt kérdés, le kellett csiszolni. Életem egyik legmocskosabb, legfárasztóbb munkája volt. Az ember egy létrán egyensúlyozik egy flexszel a kezében, a feje fölött dolgozik, a védőszemüveg párásodik a maszk miatt, mindez 40 fokban. Hetekkel később is festék- és fapor jött még az orromból, fülemből, a nyakamon pedig tigris-tapasz. De kész lett és meg voltunk elégedve az eredménnyel annak ellenére, hogy itt-ott bele kapott a fába a flex. Nem baj, nem vagyunk profik, de két kezünk munkája ez is. Feleségem vette nyakába később az újrafestést és a gerendák átolajozását. Úgy döntöttünk, a deszkázat fehér színt kap, mivel nyugati tájolású az egész ház, tornác is árnyékol, a belmagasság pedig igen alacsony. Muszáj volt valahogy több fényt becsalogatni az apró parasztablakokkal ellátott szobába. Ezt sem bántuk meg, így fogjuk folytatni a többi helyiséget is.
